Kirándulás a szőlőhegyen

A 2021/2022-es őszi-téli Botanika kollekció már tavaly óta érlelődött bennem, de nem tudtam, hogyan adjam vissza mindazt a szépet és jót, amit a csókakői szőlőhegy jelent nekem. Hogyan lehet ennyi színt, illatot és érzést egyetlen táskában, pontosabban egyetlen mintába sűríteni?! Nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, ezért volt szükség több, mint egy teljes évre ahhoz, hogy letisztuljon minden és ez a kollekció megszülessen.

A kollekció háttere

Miért pont szőlőhegy? Miért pont Csókakő? Életemben először 2009-ben jártam Csókakőn, a szüleimmel a várat néztük meg. Már akkor beleszerettem a környékbe. 2014 óta pedig a férjemmel rendszeresen kirándultunk a gyerekkel, gyerekekkel a környéken. A várral való első találkozás után pedig tíz évvel itt találtuk meg azt a kis présházat, ami egyszer majd kiscsaládunk álomotthona lesz. A présházat a tavalyi évben újítottuk fel, ősz óta tudjuk nyaralóként használni, és ki is használjuk. Imádom az ottani csendet, azt hogy vannak saját gyümölcsfáink, hogy a több száz szőlőtőke miatt a természet körforgása meghatározza az életünket: metszünk, szüretelünk – hogy csak a két legnagyobb, legismertebb szőlészeti munkákat említsem. Az a nyugalom, ami ott van, közvilágítás híján az éjszaka teljes sötétsége, a szemközti mezőről bejáró őzek, a karnyújtásnyira lévő erdő és hegyek. Ha lemegyünk oda, megváltozik az életünk, lelassulunk, egy másik körforgásba kerülünk. Ebből az életérzésből szerettem volna valamit visszaadni a Botanika kollekcióban.

A minta születése

Mindenképpen a minta középpontjába növénymotívumokat szerettem volna – kedves, és egyszerű növényrajzokat. valamiért már az elejétől egyértelmű fehér-sötétkék párosítás, és csak a táskák elkészülte után ötlött az eszembe, miért is? Ennek a két színnek a párosítása a klasszikus kékfestők által készített mintákra is visszautal. A softshell mellett a kordbársony is központi anyaga a kollekciónak, és sötétkék szín a kordbársony anyagban is visszaköszön. A mintából két verzió készült, ami ismét a férjem, Ungváry Róbert munkáját dícséri: egy sötétkék alapon fehér minta, és egy inverz minta.

A kampányfotózás

A mintában a természet köszön vissza, a kampányképeken meg egy természetközelibb, lassú élet. A kampányfotókat a csókakői szőlőhegyen készítettünk, a stáb egy teljes hétvégén keresztül dolgozott. Három helyszínen fotóztunk: egy szívemnek olyan kedves, távolabb eső kővel kirakott klasszikus présháznál, amerre sokat kirándulunk. A második helyszín mi szőlősünkben két sor között berendezett uzsonnázós asztal volt (ehhez a süteményt én magam sütöttem, erről bővebben ebben a posztban olvashattok, és a receptet is megtaláljátok). Az utolsó, teregetős képeket pedig a szomszéd két gyümölcsfája között készítettük el naplementében.

A lányok ruhája egyszerű fehér, amelyekből a legszuperebb darabokat válogatta össze Engel Nóri a stylist, tökéletesen kiegészítve az általunk varrt csipkés pólóval és oversize ruhával. A még inkább egy efeledett életet idéző fonatokat Tábori Kyra találta ki és valósította meg a kollekcióhoz, Sipos-Lenkey Annamária pedig pont olyan mediterrán lolítákat varázsolt a modellekből a sminkkel, amilyeneket vízionizáltam. Így lett kerek a kollekció, így születhettek meg azok a képek és kis image videó, amelyek teljesen visszaadják azt a hangulatot, amit szerettem volna. A modellek ezúttal is Mészáros Marina és Mészáros Emese voltak, és természetesen most is feltűnik Miló kutya.

Lsb_2021_2022_DSC_3689

Lsb_2021_2022_DSC_3936

Lsb_2021_2022_DSC_3919

Lsb_2021_2022_DSC_3893

Lsb_2021_2022_DSC_3883

Lsb_2021_2022_DSC_3878

Lsb_2021_2022_DSC_3871

Lsb_2021_2022_DSC_3869

Lsb_2021_2022_DSC_3863

Lsb_2021_2022_DSC_3846

Lsb_2021_2022_DSC_3798

Lsb_2021_2022_DSC_3792

Lsb_2021_2022_DSC_3772

Lsb_2021_2022_DSC_3764

Lsb_2021_2022_DSC_3739

Lsb_2021_2022_DSC_3736

Lsb_2021_2022_DSC_3716

Lsb_2021_2022_DSC_3707

Lsb_2021_2022_DSC_3685

Lsb_2021_2022_DSC_3666