Újdonság: rajzmappa

Az már megszokott, hogy nálunk a termékek saját igényből inspirálódnak, de az kicsit sem, hogy egy ilyen apró és ötletes termékre, mint ez a rajzmappa, majd egy évet kell várni a webshopban a tökéletes mintadarab után. Hogyan született meg ez a praktikus, úti rajzcucc? Nos, ebből a posztból kiderül.

rajzmappa_1_960
fotó: Séllei Lilla

A kreativitás a lételemem, mint másnak a levegő, sokszor kikapcsolódásképpen alkotok. Persze akkor nem feltétlenül táskákat vagy egyéb textiltermékeket varrok, hanem például rajzlok vagy festek. Mondanom se kell, hogy két gyerek mellett erre nem sok szabadidőm van, de ha utazunk, kirándulunk, akkor mindig bedobtam a táskámba a rajztömbömet egy ceruzát és pár filcet. Hiszen, míg a gyerekek egy mezőn szaladgálnak, vagy míg alszanak a kocsiban, én tudok firkálni. Így jött az ötlet tavaly nyár közepén, milyen jó lenne ezt az egészet egy kis komplett egységgé formálni. Elég gyorsan megszületett az A/5-ös rajztömbhöz szükséges, összehajtva 25 cm hosszú mappa, aminek egyik oldalára egy nagy zseb kerül, ide mehet a rajztömb kemény hátulja, míg a másik oldalában 5 rekeszt alakítottunk ki, oda kerülhetnek a filcek, tollak, ecsetek vagy éppen ceruzák.

rajzmappa_2_960
fotó: Séllei Lilla

Az egészet egy nagy széles gumival foghatjuk össze. A gumi egyik előnye, hogy akár vastagabb, akár vékonyabb noteszt tűzünk bele, jó erősen összefogja. A mappa belül vászonból, míg kívül softshell anyagból készült, így bizonyos nedves, vizes katasztrófák ellen is jól véd. A tok mellé minden vásárló kap egy 20 lapból álló Lilla Sellei Bags logóval ellátott rajztömböt, hogy alkotásra készen álljon, és nektek csak a ceruzákat, filceket kelljen belepakolnotok.

rajzmappa_3_960
fotó: Séllei Lilla

Ha tetszik a mappa, akkor 6.350 forintos áron innen tudod megrendelni!