A jóga már az utcán sétál

Kovács Esztert akkor ismertem meg, amikor úgy éreztem, a vállalkozással és az élet egyéb kihívásaival kapcsolatos nyomás miatt muszáj komolyabban foglalkoznom a mentális egészségemmel, jól létemmel. Akkor már egy ideje jógáztam, de éppen itt volt az ideje, hogy befizessek egy elvonulásra. Eszter hétvégéje csodás választás volt, megtartó, szuper közösségbe kerültem. Azóta voltam más Eszter workshopjain is, és követjük egymás munkásságát. Sőt többek között Eszter a Lilla Sellei Bags jógamatrac táskát használja, amikor matracával kisebb vagy nagyobb útra kel, hogy a jógával segítsen másokon legyen az női kör vagy vállalati tréning. Nagy örömömre szolgált, amikor Szabados Ági, a Libertine könyvkiadó tulajdonosa és alapítója meghívott Eszter második, jógával foglalkozó, A jóga kisétál az életbe című könyvének a bemutatójára.

eszter_joga_konyv_2000

Így cseppentem zárás után a Füvészkertbe, ahol sétálás közben olyan kérdésekre kereshettünk magunkban a választ: Ki vagyok én?, Mit tegyek, ha hibáztam?, Miért nem teszem meg, amiről tudom, hogy jó nekem?, Mi az élet értelme?

Miben más ez a könyv, mint más, jógás kiadványok? Abban, hogy ez a kérdezők könyve, és akkor is ajánlott, ha te éppen nem jógázol. „Az élet a valódi jógagyakorlás” – vallja Eszter, aki a séta közben különböző feladatok elé állította a bemutató esemény résztvevőit. Amit valljuk be, iszonyúan élveztünk, élveztem. Én ráadásul a jógaoktató Gyalog-Szőke Zsófiával alkothattam a páros feladatoknál egy párt, aki személyében egy régebbi vásárlómat ismerhettem meg – ezért szeretem Eszter programjait, véletlen és csodás összeállások miatt. A hivatalos könyvbemutató 2024. szeptember 28-án 18:00-kor lesz a Könyvfesztiválon, a Millenáris D épületének Osztovits termében, ahol Kovács Eszterrel Szabados Ági beszélget. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor innen tudod megrendelni a kötetet!