Kamera elé álltak a mamiserpáink

Még év elején tettünk közzé egy felhívást, amely során a 2021-es év márkanagyköveteit, azaz húsvér mamiserpákat kerestünk. Rengeteg inspiráló és csodálatos anyuka jelentkezett, akik közül végül nem is hármat, hanem hatot választottunk ki. Nos, most a hat mamiserpából a négy fővárosi anyuka állt a fotós kamerám elé, és örökíthettem meg őket. Ismerjétek meg őket!

Bóka Szilvia

“Szilvinek hívnak és kapaszkodjatok meg! 43 éves vagyok, két gyönyörű és okos fiú anyukája” – kezdte Szilvi a bemutatkozó levelét, mi pedig egyből megkedveltük. Hogy miért? Ahogyan ő írta “Jól mutatna a csapatban egy fitt és fiatalos, ámde nem mai csirke kismami. Bemutatva azt, hogy egyszerre kis és nagy gyerek anyukájaként, 40 felett is reklámképes az ember lánya” – és ezzel nem lehet nem egyetérteni! Szilvi éppen második diplomáját szerzi, jogot hallgat, orvosfeleségként még az átlagnál is keményebb tanulással, digitális oktatással, karanténnel teli társasházban eltöltött év van mögötte. Szóval virtuálisan veregessük meg Szilvi és minden anyatársunk vállát, akik túléltél 2020 minden kihívását!

szilvi_ok-7520_2500

szilvi_ok-7426_2500

szilvi_ok-7411_2500
fotó: Séllei Lilla

Csihar Lilla

Lilla életének mindig is része volt a sport így anyukaként is megmaradt nála a mozgás szeretete. Nagyon aktív életet él: “Babakocsival vagy kutyával futok, fitness edzéseket csinálok otthon, rengeteget sétálunk együtt a szabadban, illetve a keverék kutyámmal flyballozom, ja és persze megyek a gyermekem után egész nap.” Lilla mindennapjaiba bepillantva megtapasztalhatjuk, hogyan egyeztethető össze a kutyás és a gyerekes lét, és hogy mennyire praktikus egy Lilla Sellei Bags táska mindkét élethelyzetben.

lilla_ok-8168_2500

lilla_ok-8189_2500

lilla_ok-8184_2500
fotó: Séllei Lilla

 Földi Barbara

Anya. Két gyermekes Anya. Dolgozó anya. Feleség. Nő. Fenntarthatósági szakember. – ez egy rövid kivonat abból, ki is Barbara, aki társadalmi vállalkozóként, az egyik legfontosabb küldetésének tekinti, hogy neveljünk, oktassunk, irányt mutassunk egy fenntarthatóbb világért, amit büszkén hagyok hátra a felnövekvő generációknak. “Nagykövetként (is) szeretném hirdetni, a hazai kis vállalkozások támogatásának fontosságát, hogy felismerjük a helyi értékeket. Szeretném arra használni a nekem megadatott lehetőséget, hogy megmutassam az Édesanyáknak, szülőknek, hogy a gyermekik születése nem egy korlátot jelent az életükbe, hanem egy új lehetőséget hogy jobb emberek legyenek Ők maguk is.” Barbarát sem csak itt a mi oldalunkon, de a saját Instagram oldalán is követhetitek: @tinyecoambassadors

barka_ok-7376_2500

barka_ok-7329_2500

barka_ok-7336_2500
fotó: Séllei Lilla

Recsetár Kinga

“Ha három szóval kéne minket leírni, talán a következők lennének: Nemzetközi, dinamikus és fenntartható. Ziza egy kisebb babiloni káoszban cseperedik, magyar-brazil páros piciny kincseként, három nyelvvel és két otthonnal, két kontinensen” – írta a levelében Kinga, akinek a fotóiból megtudhatjuk milyen egy egyévessel 10.000 km-t utazni pandémia idején 30 órán keresztül 2 átszállással. Kinga egyébként mindig is szerettet több sapkát viselni: pénzügyi és fenntarthatósági szakértő, egy civil szervezetben bizottsági tag, önkéntes, trainer… és a legújabb, ANYA. “Nem kis zsonglőrmunka, de ki szeret unatkozni?” Alig várjuk, hogy jobban megismerjük! Ugye ti is!

kinga_ok-8013_2500

kinga_ok-8027_2500

kinga_ok-8000_2500
fotó: Séllei Lilla