Közzétéve:

Melyik táska mire jó?

A címben szereplő kérdést nem egyszer tettétek már fel nekem a vásárokon. Legtöbbször akkor hangzik el, amikor a hátizsák és az övtáska között vacilálatok, azt fontolgatjátok, melyiket tudnátok jobban kihasználni. Nos az egyszerű válaszom ez lenne erre a kérdésre: mindegyik másra. Persze, ez még nem segít a döntésben, éppen ezért most bővebben összefoglaltam, melyik táska, mire is jó!

taskak_egyutt_4_960

Készítettem egy fotót a négy típusról együtt, így jól látszik, méretben, formában, hogyan viszonyulnak egymáshoz. A bal felső sarokban a variálható táska néven futó, kisebb méretű hátizsák, míg a jobb sarokban az óriás hátizsák látható. A lenti sorban bal oldalon a háromfunkciós, azaz vállon, kézben és keresztbe vetve is viselhető táska, a jobb sarokban pedig az oversize, rollos övtáska látható.

Variálható táska

varialhato_dzsungel_1_960

Közvetlenül az oversize övtáska után rukkoltunk ki ezzel a máig népszerű fazonnal. Ez tulajdonképpen egy hátizsák fix pántokkal, és emellé került egy leszerelhető keresztbe vethető pánt. Kis méretű hátizsák, de csak pont annyira, hogy egy nagyobb női retikül minden kellékét elnyelje.

Hogyan hordható?
Viselhető háton és keresztbe vetve.

Mi fér bele?
Méretét tekintve egésznapos túrákra önmagában nem alkalmas (persze övtáskával kiegészítve ilyen helyzetekben is helyt áll), de fél napos játszótéri kiruccanásokra vagy munkába járni príma.

Előnye
Háton viselve szabad kezeket és szabad mozgást eredményez, a válltáskákkal ellentétben nem féloldalasan terhel. A belsejében található, bepatentolható neszeszer belül zsebként funkcionálva elnyel minden apróságot, kipatentolás után pedig egyszerűen használhatjuk neszeszernek egy másik táskában vagy akár koktéltáskának.

Óriás hátizsák

nagy_hati_dzsungel_1_960

Ahogyan a neve is mutatja, ez egy extranagy méretű hátizsák. Akár egy kézipoggyáaszos repülőútra is bátran elindulhatunk vele.

Hogyan hordható?
Csak hátizsákként viselhető, vállpántjai párnázottak.

Mi fér bele?
MINDEN! De tényleg! Én például a fotósuliba járni használtam, amikor nemcsak a fotós felszerelésem, de laptop, személyes cuccok és félnapnyi hidegélelem volt nálam. Sokan választják hosszúhétvégés repülős utakon kézipoggyásznak, ilyen óriás hátizsák járt már Brüsszelben és Rómában is egy-egy vásárlónak hála.

Előnye
A nagy mérete mellett számos előnnyel rendelkezik. Például az egyik oldalán cipzár fut végig, így könnyítve meg a táska aljában való keresést. A már ismert, kipatentolható neszeszer ebben is megtalálható, sőt kapott egy elülső, külső zsebet is. A vállpántok mellett ma már a hátizsákok hátulsó része is puha anyaggal felturbózott.

Válltáska

valltaska_dzsungel_1_960

Nem titkoljuk, hogy ez a válltáska azoknak a vásárlóinknak készült, akik a mamilét alatt az övtáskákon vagy a hátizsákokon keresztül megszerették a márkát, és munkába is egy Lilla Sellei Bags darabbal szerettek volna járni.

Hogyan hordható?
Ez egy 3in1 táska: vállon, kézben és keresztbe vetve is viselhető

Mi fér bele?

A kisméretű hátizsáknál egy picit nagyobb az űrtartalma. Ebbe már kényelmesen, akár több A/4-es méretű füzet vagy mappa is belefér, a személyes cuccokon és az irodai ebéd mellett.

Előnye

A sokféleképpen viselhetősége miatt munkába járni is megfelelő, csinosabb ruhákkal is  jól mutat, viszont keresztbe vetve a játszótéren sem olyan kényelmetlen. Elülső patentos zsebe mellett egy belső zsebbel, és a már említett cipzáros neszeszerrel is rendelkezik.

Övtáska

ovtaska_dzsungel_1_960

A hordozáshoz kifejlesztett (mami) övtáska ma már nemcsak a hurcis mamik, de a hordozós apukák kedvence is. Sőt ma már a játszóterektől a fesztiválokig mindenhol felbukkan ezek a mindent elnyelő és szabad mozgást biztosító táskák.

Hogyan hordható?
Derékon és háton keresztbe vetve is viselhető.

Mi fér bele?

Űrtartalma nem sokkal kisebb, mint a kis hátizsáké, így rengeteg minden elfér benne. Az anya személyes tárgyai, mint a telefon, kulcs, pénztárca, iratok, neszeszer, jut hely a babacuccoknak is: kis popsitörlő, papírzsepi, egy váltás pelus, csere ruha, egy kis üveg gyümölcslé, cumi.

Előnye

A derékon és keresztbe vetve is hordható táska legnagyobb előnye, hogy szabad mozgást és két szabad kezet eredményez, mai lássuk be elengedhetetlen akár játszótéren, akár egy koncerten vagyunk.