Darvak kapszulakollekicó

Nemrégen debütált a Darvak nevet viselő kapszulakollekció, ami hatalmas sikert aratott, gyorsan elkapkodtátok. Aki lemaradt, az se aggódjon, lesz még belőle utánpótlás, kis türelmet kérünk! Most pedig a mintáról és a kollekció megszületéséről szeretnék mesélni nektek ebben a posztban.

ok-2308_1500

Körülbelül bő egy év sikerült másodkézből szert tennem egy gyönyörű, de fast fashion kaftánra, amit darvak dísztettek. Nagyon megtetszettek ezek a kecses madarak, és azonnal tudtam, valami hasonló mintát nekünk is kell alkotnunk, hogy táskára kerülhessenek. Néhány hónapja pedig felötlött bennem, hogy szeretnék egy vibráló, nagyon élénk rózsaszín mintát, olyat, ami már több száz méterről világít. Ez a két ötlet vált eggyé a darvak mintában, ami pink, szürke és fehér színben pompázik.

A madár motívum úgy tűnik visszatérő eleme tervező munkámnak, hiszen van ezen kívül szajkós és fecskés mintánk is – vajon melyik madár lesz a következő? Mivel éreztem, hogy ezt a darvak mintát imádni fogjátok, szerettem volna egy kapszulakollekcióvá egészíteni. Régóta hatalmas sikere van a bársony táskáknak, és idén tavasszal ígértem új színeket, így került a pink darvak mellé a rózsaszín bársony anyag, és így állt össze a kapszulakollekció.

A fotózással kapcsolatban elég határozott elképzelésem volt, szerettem volna mind a szettben, mind a sminkben ráérősíteni a vad pink mintára, fokozni a vibrálást. Kesjár-Engel Nóra stylint és Sipos-Lenkey Annamária sminkes most is fél szavakból tudták, hogy mit is szeretnék. Így állt össze az általunk csak „Manka siet a divathétre” néven emlegetett kissé extravagáns szett. A fotózáshoz az impozáns Andrássy út környékét választottuk.

ok-2361_1500
ok-2134_1500
ok-2204_1500
ok-2376_1500
ok-2207_1500
ok-2399_1500
ok-2064_1500
ok-2300_1500
ok-2163_1500

Stáb:
fotó: Séllei Lilla
styling: Kesjár-Engel Nóra
smink: Sipos-Lenkey Annamária
modell: Otten Marina