Közzétéve:

Less be a 2019/2020-as őszi-téli kampányfotózás kulisszái mögé!

Annyira szeretnénk már bemutatni nektek a 2019/2020-as őszi-téli gyűjtemény kampányanyagát, de addig is, míg erre várunk, nézzétek meg, hogyan készültek a fotók.

Mit kell tudni a 2019/2020-as őszi-téli kollekcióról?

Körülbelül nyár közepe óta dolgozunk serényen a 2019/2020-as őszi-téli gyűjteményen, amiben már egyedi, általunk megálmodott mintákkal megnyomott, softshell anyagból készült táskák találhatóak. A minták digitális formába öntésében grafikus férjem, Ungváry Róbert volt a segítségemre. 

A már jól bejáratott övtáskák, variálható hátik és közepes méretű táskák mind-mind színpompás mintákkal készültek el erre a szezonra, kicsit a 90-es éveket megidézve, amorf formákkal és pasztell színekkel dolgozva. Az ebben a szezonban bevezetett softshell anyag vízhatlanságában, tartásában és strapabírásában is előrelépés a korábbi anyagokhoz képest. 

Emellett egy másik különlegességet is tartalmaz a kollekció. Akik követik a márkát, azok bizony tudják, a Lilla Sellei Bags darabok a hordozós anyukák és kismamák kedvencei közé tartoznak. Nem véletlen tehát, hogy idén a hurcikabátjairól ismert Lindi márkával és annak tervezőjével, Diósi Evelinnel alkottunk kollaborációban. A Lindi márka kabátjaiban a táskák mintái köszönnek vissza, így a hurcimamik teljesen összehangolhatják a kabátjukkal a táskáikat.