Sipos-Lenkey Annamária: a táncparkettől a sminkasztalig

Abban, hogy olyan szuperek és márkával azonosok a kampányképek, nagy szerepe van annak, hogy szuper csapattal dolgozom együtt. Ennek a csapatnak a része Sipos-Lenkey Annamária is, aki minden egyes alkalommal a sminkekért felel. Annamarival beszélgettünk az esküvői szezon közepén a menyasszonyi sminkekről is szót ejtettünk, Annamari adott szuper, mindenki számára alkalmazható sminktippeket, és olyan, számomra is ismeretlen dolgokat is elárult, minthogy gyerekkora óta a tánc szerves része az életének.

89471825_10221966507255405_4534543161636159488_o
Annamari munka közben /// fotó: Hámori Zsófia

Hogyan került nálad képbe a sminkelés?
A sminkelés azóta érdekel, mióta akkorára nőttem, hogy felértem Anyukám asztaláig a sminkcuccaihoz. Aztán amikor elkezdtem versenytáncolni, már „legálisan” próbálkozhattam, először Anyukám segítségével, majd később megtanultam egyedül is komplett színpadi sminkeket készíteni magamnak. 

Hogyan képezted magad?
A táncos múlt jó alapokat adott, de ez még nem jelentette azt, ho

gy másokat is ki tudtam volna szépen sminkelni. Úgy döntöttem részt veszek egy sminkiskola képzésén, ami megadta az alapokat. Azóta pedig sokat sminkelek, igyekszem fejleszteni magam, mindig tanulni valakitől. Ez a szakma tipikusan olyan, hogy akkor leszel egyre jobb benne, ha nagyon sokat gyakorolsz.

DSC_6638
Az egyik, Annamari által készített smink a 2019-es tavasz-nyári szezonra /// fotó: Hámori Zsófia

Mennyire kell másképp sminkelni egy kampányfotózáson, mint egy alkalmi smink vagy egy családi fotózás esetében?
A kampányfotózás mindig egy kaland. Egyrészt nagyobb szabadságot ad a kreativitásban a sminkesnek (és a fotózás többi részvevőjének is), másrészt megvan az az előnye, hogy a fotózás alatt oda tudok lépni a modellhez megigazítani a rúzsát, lepúderezni az arcát vagy éppen amire szükség van. Ha alkalmi sminket készítek, nincs lehetőségem arra, hogy az adott eseményen végig a lányok nyomában legyek egy ecsettel vagy rúzzsal a kezemben. Viccet félretéve, ilyenkor nagy hangsúlyt fektetek a smink fixálására, tartósságára. A családi fotózásokon pedig általában üde, nappali sminket kérnek tőlem, ilyenkor a bőr előkészítése ami nagyobb hangsúlyt kap, hiszen attól lesz ragyogó a végeredmény. Egyiket sem szeretem kevésbé csinálni, mint a másikat, szeretek emberekkel dolgozni.

Mennyire engeded ilyenkor kibontakozni a művészi kreativitásodat?
Ha a fotós és a megrendelő engedi, hagyom szárnyalni. 

DSC_3119res
Az egyik, Annamari által készített smink a 2019/2020-as őszi-téli szezonra /// fotó: Hámori Zsófia

Emesének, állandó modellünknek már megannyi sminket készítettél. Melyik volt a kedvenced?
Emesét nagyon szeretem sminkelni. Annyi minden jól áll neki és mindet tudja is viselni, a babás szemsminken át, a sötét lila ajkakig, tényleg bármit. Mindig az utolsó a kedvencem, most épp a monokróm barackos-narancsos smink, amit a tavaszi-nyári kollekció fotózására álmodtam meg neki. Világítottak tőle a szemei. 

Mit gondolsz, mitől lesz jó egy menyasszonyi smink?
A jó menyasszonyi smink szerintem kiemeli a menyasszony természetesen szép vonásait és nem akarja elrejti vagy megváltoztatni azokat, mindenképp önazonos. A termékek minősége és a smink tartóssága is nagyon fontos.

Hogyan zajlik egy menyasszonyi smink megszületése? Itt nem konkrétan a sminkelésre gondolok, hanem az előzetes munkára, a megbeszélésre, egyeztetésre, ötletelésre?
Szerintem ez egy nagyon izgalmas, kreatív folyamat. Először is megbeszéljük az esküvő helyszínét, stílusát, megkérem a menyasszonyokat, hogy osszák meg velem a sminkkel kapcsolatos elképzeléseiket, esetleg mutassák meg A ruhát. Ha megvan az irány, a próbasmink alkalmával kipróbálunk mindent, ami szóba jöhet. Ilyenkor van lehetőség arra, hogy egy sminket megnézzünk pl. tusvonallal vagy nélküle, feltegyünk többféle rúzst vagy megtaláljuk a szemhez legjobban passzoló formát. Ha megvan a tökéletes smink, mindent lejegyzetelek és lefotózok magamnak, így a nagy napon már pontosan tudom, hogy mit készítsek elő. Általában az esküvőn a koszorúslányokat, örömanyákat is én sminkelem, de mindig a menyasszonyt hagyom utoljára, hogy az ő sminkje legyen a legfrissebb. 

89495439_10221966509815469_3399849240535498752_o
Annamari munka közben /// fotó: Hámori Zsófia

Milyen trendek uralják a 2020-as esküvői smink szezont? Egyáltalán vannak ilyenek? Te ezeket követed?
Igen, vannak és szeretem tudni, követni őket vagy inspirálódni belőlük. Az esküvő, mint téma szívemhez közel álló, így akkor is figyelném a trendeket, ha nem lennék épp én is menyasszony. Az esküvői smink trendek szerintem mindig a ruha trendekhez igazodnak és általában a természetes szépséget hivatottak kiemelni. Az idei szezonban kivillanak a vállak és nagyon trendi a hátul mélyen kivágott ruha is, a puffos ujjak, melyek szintén szabadon hagyják a vállakat és a csipke, amelyből gyakran az egész ruha készül. Mivel ennyi bőrfelület látszik, ezért sminkben jöhet minden, ami ragyogó (de nem csillámos vagy glitteres), üde, fényes. Ezt az arcbőrön megjelenő fényt tovább lehet vinni a dekoltázsra és a vállakra is. Ezt a trendet én például nagyon kedvelem, de nem erőltetek rá semmit a menyasszonyokra. Mint mondtam, legfontosabb, hogy a menyasszony magáénak érezze a sminket. 

Van valami szuper, hétköznapi sminktrükköd, ami a legtöbb Lilla Sellei Bags követőnek is beválhatna?
Több is! Az első: a hidratált, ápolt bőrnél nincs szebb. A második: egy korrektor és egy szempillaspirál csodákra képes. A harmadik: egy rúzzsal pedig meg lehet váltani az egész világot. 

annamari_joga_7_960
Annamari az edzőteremben /// fotó: Séllei Lilla

Nem titok, hogy a sminkelés mellett edzőként dolgozol. Ebben hogyan vágtál bele?
Ezt is a tánc hozta az életembe. Imádok mozogni, táncolni, ez a lételemem. Miután abba hagytam a versenyzést, kellett valami, hogy formában maradjak, így jött a Beautyrobic, ami egy csajos, táncos, nőcis mozgásforma, az első órán tudtam, hogy ezt én is imádnám tanítani. Most pedig a jóga a nagy szerelmem, amivel korábban is próbálkoztam, de szerintem most értem meg rá. A kismama és babás jóga mellett, (remélem) hamarosan női jóga oktató is leszek.