Tuti tippek lakóautózáshoz

Ha a 2023-as tavasz-nyári CAMP kollekciónk láttán kaptál kedvet a lakóautózáshoz, vadkempingezéshez, akkor ezt a posztot mindenképpen olvasd el, mert összeszedtem benne a legfontosabb tippeket, amelyek a többéves tapasztalatainkból táplálkoznak.

DSC_9968res

Mivel menjetek?

Nem kell ezt a dolgot sem túlbonyolítani. Egy kisebb gyerekkel akár egy kombi autóban is kényelmesen el lehet aludni. Mi próbáltuk, amikor a nagyfiam még csak 2 éves volt, és a Bledi-tó partján a kempingre lezúduló eső elvitte a sátrunkat, és egy éjszakát a kocsiban aludtunk… Kell egy matrac, ami lehet egy ágyból kivett is vagy akár felfújható, sátrakba való, és már indulhattok is. Ha pedig kisebb az autó, akkor dobjatok be egy sátrat, és aludjatok abban. 

Nekünk egy furgonunk van, de abba se készítettünk, készíttettünk drága tárolókat és ágyat. A férjem készített két OSB lapból, két zsanérból és néhány maradék faanyagból kinytható ágyat, a szivacsot pedig én varrtam rá a méteráru boltban vett alapanyagokból. Érdemes az ágyat olyan magasra tervezni, mint amilyenek a hátsó ülések magassága lehajtva, hiszen akkor az ülések lehajtása után csak rá kell fektetni az addig kettéhajtott OSB lapot. Azért is jó, ha elég magas az ágy, mert akkor bőven lehet alá pakolni, és nem veszítünk a csomagtérből sok helyet.

Ha pedig mégis meg akarjátok ízlelni a profi lakóautós életérzést, akkor itthon számos cég kínál bérlésre ilyen járgányokat. A VANdorland Hungary nevű brandet szívből ajánlom, egy kedves, volt kolléganőm és a párja csinálja szívvel-lélekkel.

Hogy pakoljatok?

A legfontosabb, hogy felejtsétek el a bőröndöket és sporttáskákat! Pakoljatok dobozokba. Miért? Mert ezekben könnyebben megtaláltok mindent, jobban átlátható, kevesebbet kell pakolni, keresgélni a dolgokat. Az első próba túránál tökéletesek papírdobozok is, de mi az Ikeában vagy a Tescoban kapható, fedeles, átlátszó műanyag dobozokat használjuk. Az átlátszó doboz még inkább átláthatóvá teszi a holmikat, könnyebb keresni, a tető pedig jól jön, ha esetleg esősre fordul az idő, mert akkor sem áznak be még a kocsin kívül sem.

Én praktikusan egy ruhás dobozt szoktam betenni a két gyereknek és egyet magunknak a férjemmel. Van egy tisztasági doboz, amiben a piperecuccok, fogkefék és a szappan kap helyet, és van egy doboz a konyhai eszközöknek és egy az élelmiszereknek is.

A ruhákból érdemes praktikus, jól kombinálható darabokat betenni, a réteges öltözködés lehetőségével számolni. Én a gyerekeknek mindig teszek esőkabátot és gumicsizmát, és váltó zokniból mindig többet, mint ahány napra megyünk.

A hálózsákok mellé én mindig teszek extra takarókat, ha a hajnal hűvösebb lenne. De ezek a takarók akkor is jól jönnek, amikor a nyári kánikulában a hálózsák soknak bizonyul.

DSC_9950res

Konyhai cuccok, amire szükséged lesz

Mindenkinél van ugyan kulacs, de érdemes beszerezni egy csappal ellátott tartályt, amiben vizet vihettek magatokkal a főzéshez, kézmosáshoz, mosogatáshoz, fogmosáshoz. Nekünk az 5 literes kanna elég szokott lenni egy napra. Ilyenkor a gyerekek megtanulhatják azt is, hogyan kell a véges mennyiségű tiszta vizet beosztani.

A mosogatáshoz én környezetbarát, kifejezetten erre készült kézműves szappant szoktam vinni (tisztálkodáshoz is érdemes minél natúrabb verziót választani). Mosogatószivacs, konyharuha, éles kés, vágódeszka, műanyag vagy fém edények, gázfőző, minigrill, evőeszközök – ezek a legfontosabb kellékek. 

Mit ne hagyjatok otthon?

A kézfertőtlenítő és a popsitörlő bármennyire is nem környezetbarát megoldások, egy gyerekes kiruccanás elengedhetetlen kellékei, sok problémát megold, sok mindent megkönnyít.

Készüljetek kukás zsákokkal a szemétnek, de a nejlonzsák jól jöhet esőben letakarni ezt-azt vagy éppen beletenni a saras, vizes cipőt. A madzag ugyanilyen hasznos lehet, bármit össze kell kötni vagy éppen ruhaszárító kötelet kell gyorsan varázsolni.

Powerbank is legyen nálatok, mert az autóutak alatt nem biztos, hogy minden készüléket fel tudtok tölteni.

Készüljetek asztalnál vagy a kocsiban/sátorban ülős játékokkal, mint például egyszerűbb kártyajátékok. De a kinti szórakozásról se feledkezzetek meg, vigyetek labdát, tollast.

Még néhány tipp

Sokan azt hiszik, itthon tilos vadkempingezni, de ez nem igaz. Egy napra, tehát 24 órára kirándulás céljából letáborozhatunk akárhol, ami nem esik védett területi vagy éppen vízivédmű besorolás alá, ezt az erdőgazdálkodásnak “tűrnie kell”. Még az adott tábortűzhöz szükséges tűzifát is gyűjthetünk, bár fontos, fát nem vághatunk ki. Tudatos természetjáróként pedig a lakott területektől távolabb jelöljük ki a táborhelyet, hogy a lakosokat ne zavarjuk, valamint gondoskodjunk a szemetünk elviteléről is.

Nálunk a két gyerek 7 és 10 évesek, de egyhuzamban a legtöbb, amit vadkempingezéssel tudunk velük tölteni az két éjszaka. Ezért mi mindig beiktatunk egy-egy megállót, kiépített, fizetős kempingekben, amikor hosszabb útra megyünk.