Avagy új helyre költözik a Pici Piac, ami minket egy teljes, új kollekció megalkotására inspirált. De miért is? A Pici Piac története szorosan összefonódik a Lilla Sellei Bags márka történetével, hiszen kezdettől fogva jelen vagyunk ezen a népszerű designer baba-mama vásáron, és ennek IS köszönhető, hogy az anyukák között közkedveltté váltak a táskáink.
Az új helyszín, a Villányi út 11-ben található Konferenciaközpont épületét 1972-ben adták át, és mindent áthat a korszakra jellemző márvány, csempe , üveg és fém. Retro sikk, de jó értelemben, olyan, ami eleganciával párosul. Mikor megláttam az első fotókat a helyszínről egyből tudtam, itt az alkalom, hogy a régóta dédelgetett, de eddig csak ötlet szintjén meglévő márványos mintám egy teljes, kapszulakollekciót kapjon. A MÁRVÁNY kollekció már kapható, és a meleg árnyalatok rajongói imádni fogják!
Láttam a stílust, a modellt és a hangulatot, amit sugallni akartam, de persze a kampányképeken látható különleges világ megteremtésében ezúttal is bőven volt segítségem. Kesjár-Engel Nóri jó érzékkel válogatta össze azokat a kortalan darabokat, amelyek színben is teljesen passzoltak a gyűjteményhez, Monostori Mónika pedig a sminkkel tette fel a koronát a koncepcióra. De persze a fotózás nem jöhetett volna létre, ha nincs Anna, aki ezúttal modellként csatlakozott a csapathoz. Anna középiskolás, és dédelgetett álma volt, hogy modellként is kipróbálja magát. Fotósként őt és a családját kaptam lencsevégre még az ősszel, és már akkor megbeszéltük, mindenképpen dolgozunk majd együtt az egyik táskás kampányanyagon. Nagyon örülök, hogy ez most sikerült.
A stáb:
Séllei Lilla – fotó
Kesjár-Engel Nóra – styling
Monostori Mónika – smink
Anna – modell